Evészetek és művészetek avagy csókollak Lisszabon
Miután dél tájékán kitápászkodtam az ágyamból és összeszedtem magam, kilépve a lakásból zuhogó eső fogadott. Ernyőm nem lévén, gyors léptekkel az első ruhabolt felé vettem az irányt, ahol tudtam is venni egy helyes kis lila, könnyű vázas esernyőt.
Elérkezettnek láttam az időt arra - esőnap révén -, hogy tegyek egy kört a 28-as számú turista villamossal.
Nem kellett sokat gyalogolnom az első megállóig, de nem voltam teljesen biztos abban, hogy jó helyre álltam-e. Megkérdeztem hát angolul egy szimpatikusnak tűnő hölgyet, hogy szertefoszlassam kételyeimet. Azt válaszolta, hogy ők is arra várnak a párjával és innen kellene hogy induljon. Megnyugodtam és várakoztam tovább. Egy rövid idő után a tekintetem a hölgy kezében lévő útikönyvre tévedt és nem elég, hogy ugyanolyan típusú könyvem volt nekem is, hanem még a felirat is stimmelt: Lisszabon. Két lépést közeledve annyit kérdeztem csupán tőlük, hogy "Csak nem magyarok?". Erre a hölgy derült arccal nevetve annyit felelt "De igen!".
Szóval kompániám akadt az elétricózása. Le tudtunk ülni mindannyian, ami nagy fegyvertény, ugyanis annyira népszerű ez a vonal, hogy legtöbb esetben tömött sorok tekeregnek az utcán, türelmetlen turistákkal, akik az ülőhelyekért véres harcot képesek folytatni. Na jó, ennyire talán nem mérges a helyzet. :)
Az időjárás és az ebédidő miatt szerencsém volt, s nem kellett sokat várakoznom, az első villamosra felfértem.
Igaz, a folyamatosan bepárásodó ablakokon át nem sokat láttam kifele, de az útvonal első felét gyalog korábban már felfedeztem és mire az ismeretlen vizekre eveztünk, elállt az eső.
Itt láthatjátok merre megy a 28-as: http://www.seewah.com/tram-28-lisbon/
Leszálltam a parthoz közel és korgó gyomrom hangját követtem: "Egyéééél! Egyéééél!". Elsétáltam a folyóhoz és ajánlásra a Time Out nevezetű piacra mentem falatozni. Felfalatozni.
Úgy kell elképzelni ezt mint például a budapesti Belvárosi Piac-ot, csak jóval nagyobb sikerrel és hatékonysággal fűszerezve. Egy kreatív ötlet egyszerű, mégis összetett megvalósulása.
Uniformizált, letisztult stílusú, modern étkezőstandok egymásutánja, ahol az érkezőt nem a külcsín fogja meg, hanem az, hogy mit készítenek ott a szeme láttára és mit kíván meg. Tisztaságban, kiváló minőségben. Felsorolhatatlan mennyiségű és fajtájú ételek, italok várják a kopogó szemű látogatókat.
Akad egy-egy kis dizájn boltocska is, színpad koncertekhez, a felső szinten pedig időszakos kiállításokat tartanak. Lenyűgöző volt és annyira bosszantóan egyszerű. :D
Eddigi életem legjobb hamburgerét ettem ott és ó, el is felejtettem említeni, hogy mennyire kedveltem a helyi söröket! A Super Bock és Sagres márkákat próbáltam és mindkettővel jóba lettünk. Könnyű, frissitő, ízes lager sörök. Nem is kell ide más!
Egy kis kedvcsináló videót is csatolok a piacos képekhez: https://youtu.be/edMov4aKxe0
Miután végeztem és kinézegettem magam, gyalog mentem vissza a lakásra. Kasia és Mikolaj aznap indultak haza Lengyelországba és búcsúzásképp még összegyűltünk kicsit a konyhában.
Este Joséval beszélgettem, majd kimentem enni egy közeli pizzázóba, ami felejthető volt. Az éjszaka kezdetét pedig a könyvem társaságában töltöttem.
Másnap azonban jöttek újra az izgalmak!
Budapesten is évről-évre láthatóbb és meghatározóbb a Street Art, aminek én kifejezetten örülök. A graffiti művészi formája. A tűzfal-rehabra keresztelt felújítások és a Színes Város Fesztivál csodás alkotásokkal gazdagítják a városképet.
Ennek ismeretében találtam rá a portugál művészekre és a Time Out Market-ből elindulva ugrott be, hogy elmehetnék street art vadászatra. Az ötletet továbbgondolva jutottam el a Lisbon Street Art Tours-hoz azaz, hogy vezetővel tegyem mindezt. Óriási malacom volt, pont szerdánként tartják ezeket a túrákat! Lisszaboni tartózkodásom utolsó napját tehát ezzel az különleges városnézéssel koronázhattam meg.
10:30-kor indult a túra, 10 perc kaptatós sétára a lakástól volt a gyülekezőhely. A túravezetőnk egy nagyon szimpatikus, kedves és nyitott korombeli lány volt egyedi stílussal, jó pár tetkóval. A bőrén tükröződött a street art! Belgiumból érkezett és már évek óta itt lakik, s különböző projekteket szervez ezen kultúra kiterjesztésére. Többek között a lisszaboni nyugdíjasokat is próbálják bevonni foglalkozások, szabad ég alatti filmvetítések segítségével, hogy különbséget tudjanak tenni és ne rongálásként tekintsenek minden műre. Illetve a festések mögötti tartalmat is boncolgatják.
Graffiti és graffiti között ugye óriási eltérések vannak.
Számtalan alkotást láttunk a majd' 3 óra alatt, amit együtt töltöttünk. Lisszabon eldugottabb zugaiba is belestünk és közben nagyon sok érdekességről hallottunk. Rendkívül lelkes volt a vezetőnk, aki igyekezett minden elérhető street art módszert megmutatni nekünk. Az azulejos mintájára csempére készített, matricás, ragasztott, kapart, spray-vel festett, normál festékkel felvitt, rétegelt, lefedéses technikákkal is találkoztunk többek között. Ezen a linken elérhetitek a fotóimat. Néhányat betettem ide is, de csak a töredékét a látottaknak.
Az időjárás is a pártunkat fogta... egy ideig.
Gyönyörű, tiszta volt az ég, majd délben mintha szóltak volna neki, hogy "Héló, még nincs itt a tavasz!" és rohamtempóban váltakozni kezdtek fejünk felett a felhők. A túra vége fele jártunk, amikor egyszer csak a nyakunkba szakadt az ég.
Kis lila esernyőmnek hála én voltam a 2-ből az egyik, aki nagyjából szárazon megúszta a dolgot. Igyekeztem menteni még valakit mellettem, de a többiek szegények bőrig áztak. Bemenekültünk egy bárba, ittunk egy vigasz sört és megbeszéltük, hogy kinek mi tetszett legjobban a séta alatt. Az eső még inkább összehozta a már amúgy is egész jól alakuló csoportunkat. Nyolcan úgy döntöttünk, hogy elmegyünk együtt enni valami igazán helyit. Mármint kosztot. A lengyelek ajánlottak egy éttermet közel hozzánk, ahova 95%-ban a környékbeli lakók járnak. Az étkezde maga ugyan kicsi, de hatalmasak és ízletesek az adagok és nagyon kedvezőek az árak.
Ez volt az O' Eurico.
Amikor megérkeztünk, szembesültem a hely méreteivel. Egyetlen asztal sem volt szabad és 15-20 percet sétáltattam a kiéhezett népet a célállomás elérésének érdekében. Azonban jött egy pincérnő és kézlegyintéssel azt kiáltotta felém, hogy "Wait a little!", várjak egy kicsit.
Úgy 8 perc múlva kiderült, hogy van még egy helyiség és felszabadult egy 8(!) fős asztal. Maria, a pincérnő asztalt szerzett nekünk, rettentő gyorsan hozta a rendelteket és közben szórakoztatott is minket.
Ilyen cserfes, vicces és önfeledt pincérrel még sosem találkoztam, de azt hiszem általánosságban is elmondhatom, hogy még senkivel, akiben mindez ennyire összpontosult. Fantasztikus személyiség volt! Az ember le nem tudta venni róla a tekintetét, amikor megjelent és szerepelt. Rengeteget nevettünk, annyira szórakoztató volt. Próbálta kitalálgatni, hogy hova valósiak vagyunk és sokszor mellélőtt, amin mi csak kacagtunk. Például a képen látható jobboldali srácot kínainak tippelte, holott filippino és német vér csörgedezik benne.
Az asztaltársaságom tagjai Kínából, Dél-Koreából, Lengyelországból, Spanyolországból, Angliából, Németországból és Angolából érkeztek. A képeken rózsaszínben Mariát láthatjátok.
Nagyon jól éreztük magunkat együtt, kicsit sajnáltam, hogy csak az utolsó napomon ismerkedtünk meg. Az öröm együtt azonban annál nagyobb volt. Sok érdekes sztorit osztottunk meg egymással, megtudtam azt is, hogy a spanyol lány és az angol fiú 5 évvel ezelőtt Budapesten, egy romkocsmában jött össze és azóta is minden évben ellátogatnak Pestre, a kedvenc városukba. Sokáig elvoltunk, majd elköszöntünk egymástól, ők együtt mentek tovább, én pedig a lakásra indultam, hogy összepakoljak.
Előrekéredzkedtem a biztonsági ellenőrzésre várakozók sorában és robogtam a kapuhoz, ahol még ácsingóztam 10 percet. Szóval nem is volt annyira kimérve a helyzet. :)
Mosollyal az arcomon beszálltam a gépbe és biztosra vettem, hogy hamarosan visszatérek Portugáliába. Majd egy perc sem telt el, s megjelent a kérdőjel a fejem felett, hogy merre vigyen az utam legközelebb.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése